Még mindig van mit mesélnem rövid stájer munkaviszonyom élményeiből. Írtam már arról, miért határoztam el magam a külföldi kikacsintás mellett - nem, nem a kalandvágy volt a fő tényező ... -, a külföldön dolgozó magyarok nyelvi leleményességéről, kitúrásom körülményeiről, most pedig a notórius füllentésről lesz szó, amelyet munkatársaim módszeresen követtek el egymás jelenlétében, ha a fizetésükről volt szó...
Minden magyar, aki a hotelben dolgozott, a szerződéssel elfogadta a hivatalos, bejelentett, előre tisztázott bér összegét. Szerintem teljesen korrekt fizetésről volt szó, ha beleszámítjuk, hogy a hotelben éltünk és ettünk-ittunk-szaunáztunk ingyen, amikor kedvünk tartotta. Nem a legmagasabb osztrák fizetést kaptuk, attól távol állt az összeg, de panaszra se lehetett okunk. ...amúgy meg mindig talál az ember olyant, aki jobban keres nála nem? Azt mondják, soha ne képzeljük azt, hogy valamiben mi vagyunk a legjobbak, mert a világ másik végén egy kínai kisgyerek úgyis jobb lesz abban a valamiben. Én a fizetésekre átszabva mindig azt szoktam mondani: bármennyit is fogok keresni - sok tapasztalattal, diplomákkal, nyelvtudással, menőn és negyvenévesen -, mindig lesz a világon egy escortlány, aki órabérre és a befektetett energia mennyiségére átszámolva háromszor annyit keres, mint én. Ettől már nem leszek idegesebb.
Hiába éltem azonban többször e remek kurvás hasonlatommal, kollégáim nem változtak. Heti minimum két alkalommal folytattunk anyagias témájú beszélgetéseket négyszemközt: ki mit vesz, mire költ majd - tandíj... BMW...műköröm-szett, stb. Fontos téma volt. Ilyenkor kötelező jelleggel röpködtek a bezzegek. "Bezzeg otthon." "Bezzeg Budapesten." "...bezzeg!" - enélkül nem dolgozhattok magyarként osztrák vendéglátásban, ezeket a viselkedési mintákat követni kell, különben kivet magából a közeg. (Fehér Nagyezsda PhD stájero-hungarológust hallhatták, az Osztrák-Magyar Vendéglátásológiai Tanszék docensét)
Amikor ezek a beszélgetések céges szintűek lettek - tehát már nem ketten, hanem mondjuk öten beszélgettünk lopva egy üres félórában a hotel recepcióján -, megváltoztak a beszélgetések hangsúlyai. Felváltotta az őszinte, magyaros károgást az őszintétlen magyaros dicsekvés.
"Gyááá. Kétezer euró alatt meg se mozdulok. Mit akar ez?"
- szakács kollégám egy állásajánlat kibeszélése közben. Arra gondoltam ekkor néma, bármit leplezni képes recepciós-mosolyom mögül, hogy TE MIT AKARSZ? Tíz perce beszéltük négyszemközt, hogy itt nettó ezerhatszázért dolgozol fél éve! ...bár a belém vetett bizalmat azt mondjuk köszönöm.
"Most nem akarok dicsekedni, de nekem két autóm volt ám. ...néha a BMW-t vittem, néha a Szuzukit."
- Pedig éppen azt csinálod Kovács NekedCsak Nikicaa: dicsekedsz.
"Mi? Ennyiér'? Ennyit két éve kerestem. Bolondok ezek?"
- nevetett hitetlenkedve Rác Huán Migel a szobalányok fizetésén. A vicc pedig nem a szobalányok fizetése volt, hanem az, hogy a hivatalos hirdetés szerint, amit az interneten amúgy bárki még ma is szabadon megtekinthet, a pincér és a szobalány fizetése EGYFORMA. Azonos összegű. Ugyanolyan.
Ezeknek a hatalmas kis hazugságoknak egyébként percek alatt elejét lehet venni, ha az ember tudja használni a gugült (góglét). Ausztriában ugyanis az a jó szokás dívik, hogy a meghirdetett bármilyen, ismétlem, bármilyen pozíciókhoz a fizetés pontos összegét is kiírják. Így eleve csak az pályázik meg egy állást, akinek a mocskos anyagiak is megfelelnek. Ez mondjuk elég felszabadító a hazai titokzatos "Fix, versenyképes fizetés"-hez, meg az igazán nagyvonalú "Bérezés megegyezés szerint"-hez képest.
Fordítom, magyarról magyarra:
"Fix, versenyképes fizetés" - Kettőszáz nettónak is örülnöd kell, hacsak nem vagy informatikus. (Nem, még mindig nem akar mindenki informatikus lenni.) Egyébként, ha junior korodat éled, diplomásan, idegen nyelveket beszélve is szégyentelenül kiszúrják a szemed nettó ezer forinttal (!) óránként. "...de szép macska vagy te Sanyi... kurva anyádat."
"Bérezés megegyezés szerint" - Nagy eséllyel azé a meló, aki legolcsóbban vállalja.
Visszatérve az Ausztriában dolgozó magyarokhoz, még mindig nem értem a kényszeres, hazudozva dicsekvés és dicsekedve hazudozás hátterét. Csak ötleteim vannak.
Mielőtt megtaláltam a saját külföldi állásomat, számos hozzám hasonló magyarokat tömörítő Facebook-csoportba léptem be, hogy informálódjak - mint utólag rájöttem -, szívszélütést kapjak. Sokkoló, hogy a tagok nagyjából hetvenöt százaléka masszívan nem tud helyesen írni, nem igazán beszéli a német nyelvet, nincs semmilyen (magas) végzettsége - de ugyancsak "kétezer euró alatt meg se mozdul". Ha bármikor fojtogatni kezdene az önbizalomhiány, vagy megsemmisítően butának és értéktelennek érezném magam egy szakdolgozati konzultáció után, visszatérek egy ilyen csoport kommentjei közé, és magamba szívom az önbizalmat.
Ha tetszett ez a szösszenet, keressetek engem - Fehér Nagyezsdát - mindenféle szosöl felületeken (Facebook-on meg Instagramon). Nem teszek linket, okosak vagytok, megtaláltok. Gyertek, mert csak az ökör posztol magába'.
A kép saját. Életem első borravalóját ábrázolja.
Fehér Nagyezsda
