Jó dolog home office-ban dolgozni, meg elfoglalt, tervekkel teli embernek lenni is. Csak néha egy csöppet hosszúra sikerülhetnek az éjszakák, mint például ma is...

Nem fogom erősíteni azok táborát, akik hajnali egykor büszkén posztolnak csúf, kimerült macskás, vicces (?... Nem.) mémeket, hogy ők biza még most is dolgoznak, mert ők ennyire fontos emberek. Fontosságunk a világban nyilván abban mutatkozik meg, hogy mennyire vagyunk szétcsúszott életűek és - a közösségi médián keresztül nézve - elfoglaltak. Reggel is posztolni kell a kötelező kávés mémet/képet/GIF-et és ezzel tulajdonképpen azt üzenni magunkról, hogy az életünk, a munkánk, a körülöttünk lévő emberek olyan elviselhetetlenek így együtt, hogy csak kávéval lehet túlélni ezt az egészet. Ha nincs meg az a fakin' kávé(s képü)nk, nem vagyunk önmagunk. Ez van, vegye mindenki tudomásul. Influenszerek esetében szigorúan szponzorált, fotogén bögréből lehet inni a szponzorált, fotogén kávét - mezei halandók esetében egyszerűen fotogén bögréből a fotogén kávét. Sok szerető rokonlélekre találunk majd egyébként, záporozni fognak a kedvelések, mert ez a szervezett, kollektív online elcseszettség divatos. Kevesen fognak ehhez hasonlóan jót akarni és azt kommentelni, hogy:

"Hé te ott, aki folyton nyafog kávéval a kezében! Ez a te életed, a te felelősséged, a te reggeleid. Ráadásul nagy valószínűséggel a te nem is olyan rossz körülményeid. Szóval ha ennyire borzasztó felkelned, változtass! Felnőtt ember vagy."

... ja, hogy csak színjáték az egész, ne vegye ezt senki komolyan, nincs mögöttes tartalma? Ok. Encsurdigung. Akkor lehet élvezni a feed elviselhetetlen könnyűségét és cukin együtt szétcsúszottkodni a kommentszeksönben. Nem rossz dolog ez. Ahogy a gimnazista húgom szokta mondani: Elvagyunk.

Azt a tábort sem fogom erősíteni, amelyik a közösségi médiában posztolja (!), hogy egy fél napja nem posztolt, mert digitális detoxon van. Olvasta a NapiPszichó.hu-n, hogy le kell lassítani, mert megöl ez a világ, ez a mai világ, ez a mai felgyorsult, rohanó világunk az impulzusaival az interneteken, hát az ősembernek se volt okostelefonja. Mondja ezt amúgy a médiában dolgozó ember, majd eszik egy avokádót, iszik egy szmútit, jógázik egyet munka előtt, hogy produktívabb és hatékonyabb és sikeresebb legyen, arcot mos lunafofóval, ami különlegesen jól tisztít, mert színes, vibrál és app is van hozzá, ír egy napindító haikut ("Itt már mindenki Petőfi Sándor, lopják a rímet a D. Tóth Krisztától") és munkához lát. Kezében tűfilc, pasztell színű. Kinyitja tízezer forintos kézműves vegán buzsóját (BuJo, guglizzátok meg) és elkezdi megtervezni a weboldal küllemét, a szosöl felületek szosöl dizájnját, az áttűnéseket a vördpresszben. Mindent, ami azért van ezen a planétán, hogy ha valaki dolgozik rajta, azt valamilyen digitális eszközön tegye, te magasságos ég. A munka végeztével befotózza ájfonjába a tűfilccel rajzolt terveket, hogy felhőjéből könnyedén elérve ájpedjén tökéletesítse. Csak lassan. FIKA, LAGOM, IKEA (ja ez nem az, bocsi). Este olvas tíz percet papír alapú könyvből, tevékenységét fotódokumentálja, természetesen Grecsó vagy Dragomán a kiválasztott. Végül posztol magáról karikás szemes képet (amin abnormálisan tökéletes), hogy hát senki se tökéletes. 

Nekem ilyen kiforrott munkamorálom és életfilozófiám, mint a fenti kettő, még nincs. Egyelőre csak egy pár zoknim van, amiben éppen azon gondolkodom, hogy bár szép és jó ez a kényelmes élet, hogy otthonról, kötetlenül dolgozom, de most kicsit elcsúsztak a dolgok. Három napja hajnalok hajnaláig kell fent lennem, mint alapszakos egyetemista koromban, amikor ez még buli volt. Ennyire elszámoltam magam. A feladataim mennyiségét és nehézségét, az időmet, az erőmet, a koncentrálóképességemet, az egyéb teendőimet. Lehet szidni a fizikai munkát vagy a legalább egy adott helyszínhez és időponthoz kötött munkát, de tény, hogy nehezebb elrontani vele a lépést, mint ezzel a hatalmas szabadsággal. A szabadsággal és a kényelemmel is tudni kell bánni, nekem nem sikerült most.

Nem nyafogni szeretnék persze, hogy milyen rossz nekem a szép szobámból szövegírni, de a tökéletestől még nagyon-nagyon messze van a jelenlegi rutinom. Ha az első típus a Szétcsúszott dolgozó, a második a Lelassult, akkor én vagyok a Zoknis, aki a zoknijában azon töri a fejét, hogy mit csinálhatna jobban. Na meg örökké bizakodik. Nektek mi vált be egyébként az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban?

A képek sajátok.

Fehér Nagyezsda