„…saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Saját Láb

Saját Láb

"Mi az a suldigungi, fiam?"

ZIMMER FERI - Osztrák-magyar vendéglátós életképek 2.

2019. augusztus 31. - Fehér Nagyezsda

img_20190820_161848.jpgStájer kiruccanásom másik oka a pénzügyi problémáim mellett az volt, hogy gyakorolhassam végre a német nyelvet. Egy bécsi ügyvédi iroda recepciójára is kerülhettem volna, de ott értelem szerűen nem ajánlottak szállást a pozíció mellé. Mivel kis túlzással egy vasam sem maradt, amikor Ausztria felé vettem az irányt, ki kellett húznom olyanokat a divatos szóval élve to-do-listámról (tudúú-lista), mint a 'bécsi albérlet kéthavi  kauciójának és egyhavi bérleti díjának kifizetése'... Ezért is döntöttem a stájer vendéglátós verzió mellett, önmagam Provident gyorskölcsönbe verése helyett. 

A nagyvárosi munkalehetőséget fájó szívvel hagytam elúszni. Úgy, ahogy 5 éves - még mindig folyamatban lévő - egyetemi pályafutásom alatt az összes külföldi ösztöndíj lehetőségét is.

Tudom, hogy az "ösztöndíj" szóról arra asszociálunk, hogy valahonnan a mi ölünkbe pottyan majd pénz - illetve valamilyen hasznos és/vagy jó dolognak a költsége -, de a valóságban ez azért nem teljesen így néz ki. Egy: nem kevés (munka)órát kell befektetni abba, hogy az ember elintézze a külföldi ösztöndíjra való jelentkezését. Papírok, papírok, papírok és persze papírok kellenek hozzá, amelyeknek a kiállítása, beszerzése nem csak rajtunk, gyors, összeszedett és pedáns hallgatókon múlik. Költői kérdés: ha az ember tanul, a szabadidejében pedig izé, mondjuk ki, dolgozik, akkor mikor ér erre rá? 

Kettő: kell, hogy legyen saját tartalékunk, ha egy ilyen utat forgatunk a fejünkben. Az ígért összegek ugyanis nem fedeznek minden költséget, amivel számolnunk kell - és nem is biztos, hogy időben a számlánkra kerülnek. Hallottam már elég rémtörténetet arról, hogy bizonyos művészettörténet szakos hallgatótársaim Erasmus-manija nem érkezett meg, csak a félév végén, addig viszont konkrétan enni sem volt pénzük. A római Páblók és Bellák kellett meghívják őket a napi betevő pásztára. Kösz nem. Szóval ez a külföldi ösztöndíjasdi sem a magamfajták sportja. 

Nem baj. Nekünk itt az osztrák vendéglátás, szegényéknek ez is megteszi külföldi ösztöndíj helyett. Számolni kell viszont azzal, hogy erős dialektusok között fogjuk élni az életünket pár hónapig. Tehát ha van is lehetőségünk a német gyakorlására, az nem egészen az a német lesz, amit egy Goethe nyelvvizsgán követelnek majd. A semminél viszont határozottan jobb. 

Vannak egyébként kiskapuk az elitnek tűnéshez. Hazudhatjuk később azt, hogy "nyelvjárásokat gyűjtöttünk" (ezt egy igazi áppör klássz csoporttársamtól lestem el még alapszakon). Vagy azt, hogy "nyelvészeti kutatásunk témája a salzkammerguti dialektus kávéfőzeti aspektusa", hamarosan publikálásra kerül a cikkünk a Replikában. Tudjátok, azt hiszem Elte Bétékás és szakkollégista múltam kényszerít állandóan ilyen kiskapuk keresésére. (Mindenki küzd a múltja démonaival: az én démonom azt mantrázza, hogy amíg nem doktorálok le, nem vagyok ember. Hiába mondom neki, hogy a doktori ösztöndíj 140 ezer forint havonta, nem érti.)

Amikor BME-s digitális bölcsész lettem feltűnt, hogy itt nem az a menő, ami a Bétékán volt: kurdul, meg mongolul, meg héberül tanulni... Itt plötzlich a német lett a menő. A német kurzusokra pár órával a jelentkezés megnyitása után már nem lehet beférni, és minden kis leendő menedzser németül írogat az idővonalán. Ezek az eszes, gyakorlatias fiatalok tudnak valamit. Biztos olvasnak néha ők is (szépirodalmat) ezt meg azt, de inkább számolnak. Háromszázharminc forint per euróval. Ilyen jól teljesítünk. 

Szóval mostantól inkább BME-s leszek, mint Bétékás és azt fogom mondani: bármennyire is belépő szintű a dolog - valahol el kell kezdeni és mindenki úgy kezdi el, ahogy tudja - egész jó, hogy most itt vagyok. 

Különben is. Egy bécsi/berlini kampuszon ilyen mesés nyelvtani képződményekkel aligha találkozhattam volna. Két magyar kollégám követte el ezeket a kincseket, szerintem nagy találékonyságról árulkodnak. 

Heute ich wie Popej. Tehát: Ma én, mint Popej. Amit jelenteni akart: Izomlázam lesz (a karomban). 

Aber nur eine. Tehát: De csak egy. Amit jelenteni akart: De csak az egyik karomban. (Az étterem szőnyegének kipucolása után hangzott el ez a római körmondat.) 

Flórián war hoche Temperatur. Tehát: Flórián volt magas hőmérséklet. (Igen, kollégám 'Temperatur' -t, azaz hőmérsékletet mondott temperamentum helyett, de ez mindegy is, nekem átjött. ) Amit jelenteni akart: Flórián egy temperamentumos ember volt. 

Cap-carap. Tehát: Cap-carap. Amit jelenteni akart: Lopni. 

Zahlen? Mit cash? Tehát: Fizetni? Cash-el? Amit jelenteni akart: Fizetni szeretne? Készpénzzel? 

Meine tü-tűt ist okey, aber nur viel Kilometer. Tehát: Okés a tü-tűtöm, csak sok kilométer. Amit jelenteni akart: Rendben van az autóm, csak sok benne a kilométer. 

Zovizó. A legfontosabb. Rájöttem: a körülöttem dolgozó magyarok ezzel a szóval próbálják felülírni az összes nyelvtani és nyelvhelyességi hibájukat, amelyeket egyesek esetében öt-hat év osztrák munkaviszony során sem sikerült lefaragni. Mindenhova beékelik. Oda is, ahova nem kell, és így már se igeidőket, se módokat, se passzív szerkezeteket, se bármilyen nemű ragozást (!) nem kell használniuk, ők "perfektül tudnak németül". Pont, mint anno a szülőfalum végén visszhangzó önvallomások. (Én is a falu végén laktam, onnan tudom csak ezt, de én nem hazudtam sose nem valótlant a nyelvtudásomról Maunika...)

A címben szereplő idézetet amúgy a nagymamám követte el, gondoltam megörökítem. Petruska megzenésített nemrég egy Grecsó verset, amiben van egy olyan sor, hogy "Mit jelent az a szó, hogy cunájt?". Amikor elhangzott ez a tünemény egy koncerten, az összes limonádét kortyoló értelmiségi meghatottan nézett egymásra, bólogattak a fekete keretes hipszter-szemüvegek: "Hm... Az otthon kék ege. A vidék illata. Generációs különbségek. Rohanó világunk... Ez a Grecsó egy igazi géniusz." Mivel mami még a Grecsó-Petruska dal előtt mondta a fenti (most már) idézetet, gondoltam, nem hagyhatom ki a lehetőséget. Meg kell mutatnom a Magvető Kiadónak, hogy mit tudok, hátha olvassák most ezt. 

 "Roppan a panír, a zsír alján égett hordalék.  

A boldogság ülepedő élesztőszaga.   

Mit jelent az a szó, hogy cunájt? 

Miféle szilánkok vagyok, mennyi múltmaradék?"

 Ha tetszett ez a szösszenet, keressetek engem - Fehér Nagyezsdát - mindenféle szosöl felületeken (Facebook-on meg Instagramon). Nem teszek linket, okosak vagytok, megtaláltok. Gyertek, mert csak az ökör posztol magába'. 

 

A kép saját. 

Fehér Nagyezsda

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatlab.blog.hu/api/trackback/id/tr1315033964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása