Megtörtént. Mindig tudtam, hogy a mesterszak végére révbe érek. Hogy valami kvázi csoda fog történni és én is megtehetem majd azt, amiről annyi kommunikáció szakos hallgató álmodik. Ami miatt egyes kommosok olyan irigyen néznek más kommosokra. Egyetemista éveim utolsó szemeszterére gyakornok lettem – ezennel egy igazi, nagybetűs KREATÍV ÜGYNÖKSÉGNÉL.

(Alig várom, hogy minden fonákságról tudósítsak.) A karrierem szempontjából ez igazából visszafejlődés. Regresszió. Benjaminbuttonolás. Már voltam gyakornok folyamatban lévő egyetemi tanulmányaimhoz kapcsolódó területen, sőt – dobpergés – teljes értékű asszisztens és szabadúszó kommunikációs fiszemfaszom is. Felnőtt nő vagyok: ballonkabátom, Gucsizara parfümöm és ridikülöm van. De emberek… ha egyszer december óta nem találok normális részmunkaidős állást és nekem még óráim vannak! Egyébként is. Többé úgysem lehetek se egyetemista, se gyakornok, tehát ezt a fílinges érzést most kell kiélvezni. Nem is beszélve arról, hogy kifejezetten a kreatív ügynökségekkel eddig elkerültük egymást. Úgyhogy belementem.

Azóta a hétköznapjaim még budaibbak, mint valaha. Komolyan, Pest-hiányom van, a hétvégén Kőbányára megyek kirándulni. Az életem ugyanis egy nagy, Móricz-központú hálóban zajlik jelenleg. A Ménesi úton lakom, ott is dolgozom ezennel, tizenkét percnyire járok konditerembe és tizenöt percnyire egyetemre. Mivel fullba’ nyomom a kretént, egy másik gyakornoki helyem is van a Prae.hu-nál. Tudni kell, hogy a prae.hu főhadiszállása a KisPraesházban van, a Bartók 44. alatt.

Szerintem annyira menő vagyok, hogy az már szemétség az átlagos emberekkel szemben. A napjaimat a konditeremben indítom, alakformáló valamicsodával, de a lényeg igazából annyi az egészből, hogy egy gyönyörű, összeillő szettben csinálom a gyakorlatokat, mint egy igazi „fitneszesmodel Inasgramon”.

A délig tartó lendületemet aztán az irodába viszem. Röpködnek a madarak, meg az elit gimnazisták a Ménesin, beütöm a kapukódot, csippantom a csippantyút. A ruhaállványunk és a vállfáink is minimalisták. Alternatív tejektől roskadozik a hűtőnk, a víztisztítóból kiengedett víz kortárs dizájner kulacsokba folyik. A munka rugalmas. Olyannyira, hogy néhány szenior csak akkor jár be, ha kedve tartja. Akkor is laza két órával később az ígértnél (biztosan elakadt a forgalomban a roller (!)). A falak lilák és pasztellrózsaszínek. Babzsákok és miniatűr urbánus dzsungelek biztosítják a kellemes hangulatot, ami megágyaz a kreatív gondolatok áramlásának. Ha valakinek ettől a megágyazástól sem indul be az áramlása, a dedlájn pedig közeledik, akkor az illető jógázik egyet a pihenőszobában, eszik egy palejós sütit, megsimogatja a céges kutyát és átlapoz egy szigorúan print nyomtatványt a belga Bauhausról, hátha az segít. Tudjátok: a kutya érintése, a papír illata (vagy fordítva). Ebben a rohanó, elgépiesedett világban ez már csak így megy. A háttérben halk indipop vagy még halkabb émbient metál szól.

Legelőször én is a Régiposta utcában frissen vásárolt Bomo füzetembe írom kreatív gondolataimat. A vintédzs-hipszter papírra vetett ötleteimet aztán a világinternetek terébe ültetem át, vagy hatezer app segítségével. Gyorsan növekvő digitális lábakon trappol végig a világinterneteken az XY cég legújabb kreatív kommunikációs stratégiája, és ennek én is a részese lehetek. Agymenéseimet végül tökéletesítem a málnapirossal írott memó alapján, ami a mítinget örökíti meg, ahol a prió tászkok megfogalmazódtak. Az égvilágon mindenről csinálok egy pépétét, hiszen magamra akarom szedni a később zsíros összegeket érő szakmai tudást. Legalábbis a szeniorok laptopjai zsíros összegekbe kerültek, akárcsak a mindennapi szusijuk.

Hogy tehetem meg azt, hogy ilyen menő legyek, miközben olyan vérlázítóan, felháborítóan alacsony a gyakornoki fizetés, hogy meg kéne verni, aki kitalálta? Hogy amikor a keresetemnek erre a részére gondolok, a Belga „Egy-két-há”-ja kezd bömbölni a fejemben? Hát úgy, hogy van még egy kis tartalékom. Hála fiatal értelmiségi életem szégyenfoltjának, a ciki kitérőnek, a kínos nyárnak, amit Ausztriában töltöttem - vendéglátásba menekülő magyarként. Na. Innen van most pénzem arra, hogy ilyen nagyon menő és szakmai legyek.

A fotó saját, a mém pedig Vágvölgyi Noémi műve

Fehér Nagyezsda