Kind Regards,  Fehér Nagyezsda  (A kép saját.)

Battyog a budapesti fiatal hazafelé a spárból. A gyógyszertárat már megjárta. Negyvenöt percig tartott, pedig öt percre van a lakástól és a pénztárnál is csak öt percet töltött. Ekkora volt a sor. Vagy ideges, vagy rémült, vagy ideges és rémült arcok. Többek között maszkokra váró arcok, de maszkok…

Megtörtént. Mindig tudtam, hogy a mesterszak végére révbe érek. Hogy valami kvázi csoda fog történni és én is megtehetem majd azt, amiről annyi kommunikáció szakos hallgató álmodik. Ami miatt egyes kommosok olyan irigyen néznek más kommosokra. Egyetemista éveim utolsó szemeszterére gyakornok lettem…

Írtam már arról, hogy kerültem magyar bölcsészként az osztrák vendéglátásba. Arról is, milyen kommunikációs és nyelvi kincsekkel találkoztam munka közben. (Komolyan mondom Móni... doktori értekezésért kiáltó jelenségek. De mindesztensz egy cikkért az Élet és Irodalomban.) Most távozásom egyik nyomós…

Stájer kiruccanásom másik oka a pénzügyi problémáim mellett az volt, hogy gyakorolhassam végre a német nyelvet. Egy bécsi ügyvédi iroda recepciójára is kerülhettem volna, de ott értelem szerűen nem ajánlottak szállást a pozíció mellé. Mivel kis túlzással egy vasam sem maradt, amikor Ausztria felé…

Július elseje óta egy osztrák hotelben élek, Salzkammergut vidékén. Én vagyok az egyik recepciós. Szomszédainknál nagy divat belföldön (is) nyaralni, ezért a vendégeink körülbelül fele hamisítatlan, hundertprocentig stájer. Tudjátok, hogy mit jelent ez? Azt, hogy körülbelül másfél hónapig egy szót…

Ma egy kicsit betegen ébredtem. Semmi halálos, csak egy kis torokfájás. Tegnap este tizenegy óra munka után intéztem az intéznivalókat és kvázi lefújta a nyakamról a kiégett fejemet a szél. Kár lett volna érte, stram egy fejecske ez.  Szóval betegen megírtam egy cikket, eleget téve az összes…

Mindenkinek megvannak a maga perverziói. Az egyik volt munkatársam például napi szinten bújja az albérletes Facebook-csoportokat, pedig már évek óta biztos a lakhatása. Én meg szeretek álláshirdetéseket vizsgálni csak úgy. Mindig lehet belőlük tanulni valamit!  1.) Ha mindenféle emojikkal -…

Igen. Ez történt. Egy napfényes, ám annál hidegebb pénteki napon, január 11-én. Még mindig látom magam kívülről, ahol nagykabátban ülök a Blahai Mekiben, kólát döntök magamba - már úgyis mindegy - nézem az ablakon át a sok - bizonyára - stabil anyagi hátterű embert és ráfagy az arcomra az a…

Jó dolog home office-ban dolgozni, meg elfoglalt, tervekkel teli embernek lenni is. Csak néha egy csöppet hosszúra sikerülhetnek az éjszakák, mint például ma is... Nem fogom erősíteni azok táborát, akik hajnali egykor büszkén posztolnak csúf, kimerült macskás, vicces (?... Nem.) mémeket, hogy ők…

Legkedvencebb visszatérő olvasóm érdeklődött egy ideje emailen, hogy miért tűntem el, miért nem alkotok. A válasz az, hogy nyári pihenés helyett sok nyári munka szakadt a nyakamba. Egyrészt örülök a plusz megbízásoknak - a jó egyetemi hallgató nyári szünetben dupla annyit dolgozhat és ennek örül -,…

Most is az vagyok persze, hiszen ez adja a bájamat, de tény, hogy olyan mértékű már nem lesz - sem a báj, sem a naivitás -, mint frissdiplomásként. Akkor árad az emberből valami ellenállhatatlan, ragyogó enthuziazmus, ami párosulva sziklaszilárd irodai szkilljeivel (doksiba írás, prezentáció…

Januárban felszívtam magam, és az egyetem mellett visszatértem a dolgozók világába. Lassan mindenről írni fogok nektek: a „dologtalan” (by nagymamám) hónapok fontosságáról, a napszámos időszakról, amit egy raktárban töltöttem és imádtam, az új állás megtalálásának nehézségeiről, és a jelen állapot…