Egy ideje úgymond onlájn közösséget próbálok építeni. (Kiráz a hideg ettől a mondattól, de így van.) Hiába kattintanak rám szép számmal az Indexen – örök hála a Szerkesztőknek az összes eddigi kiemelésért! -, ha a megtekintőkből nem lesznek Olvasók. Közösségre van szükség, hogy akinek egyszer már valami fontosat tudtam mondani, annak mondhassak még többször is. Ezért találhattok meg egy ideje Facebookon és Instagramon. Nemes egyszerűséggel engem, Fehér Nagyezsdát. Nem áll még olyan nagyon sok emberből ez a „közösség”, de aki benne van, annak helyén van a szíve. Ím egy példa...
Tegnap játékot indítottam Instagramon és Facebookon, a nyertesnek csokit ígértem jutalmul. Bőszen készültem az édesség postázására, a nagyszerű fiatalembertől azonban ezt a választ kaptam:
„Légyszi a csokit add oda ma egy rászoruló gyermeknek. Mikulás van! És legyen tej! :D „
(Tudniillik, előzetesen megkérdeztem, hogy tejcsoki vagy étcsoki legyen a nyeremény.) Több se kellett nekem. Elindultam utamra és reméltem, hogy a napom során teljesítsem a nemes küldetést.
Miután találkoztam a könyvelőmmel, beszökelltem az első boltba és vettem egy szigorúan tejcsokoládé mikulást. Már csak a gyerkőcöt kellett megtalálnom. Egy dolog sajnos biztos, bár ne lenne így: bőven vannak rászoruló gyermekek Magyarországon. Azonban egy főt találni – csak egy csokimikulásom volt! – és a napi teendőim útvonalán, nehéz feladatnak tűnt.
Elmentem a Ferenciek terére, az ELTE Egyetemi Könyvtárba, mert ma az ünnep alkalmából MINDEN hallgatónak ingyenes volt a beiratkozás. Identitászavaros Béemésként berontottam az ajtón és megcselekedtem, amit megkövetelt a hardcore bölcsész haza: beiratkoztam. Kicsit újra echte bétékásnak érezhettem magam. Nosztalgiával elmorzsoltam pár könnycseppet. Abban az épületben örökké otthon leszek, igazi bázis, gyönyörű pillanatok helyszíne. Menjetek oda tanulni, ha tudtok, úgyis mindjá’ vizsgaidőszak. (#segiccség)
A Könyvtár két munkatársa jó ötletet adott, látva a tanácstalan szemeimet és az árva tejcsokoládé mikulást a kezemben – majd megismerve a bájos történetet. Azt mondták, vegyek a tejcsokoládé mikulás mellé még néhány hasznos apróságot, tegyem cipősdobozba és vigyem be a Booklineba, hiszen karácsonyi cipősdoboz gyűjtés van éppen. Mivel négytől órám volt abban a ronda E-épületben, a 7-es busszal Budára száguldottam és a Móriczon lévő Egy könyv: egy kávéba betérve meglóbáltam az időközben felturbózott mikuláscsomagomat.
Mint kiderült, nem csak jelképes a cipősdoboz dolog, hanem praktikus oka van: szállításkor védi az ajándékokat. Szóval most itthon szépen becsomagolom ezt a pár apróságot, meg persze a tejcsokoládé mikulást és holnap visszatérek a Móriczra, hogy végre célba érjen a szeretetteljes csokoládé.
Mondtam már, hogy szeretem az olvasóimat?
Remélem egyszer olyan leszek, mint Drake: forgatnak rólam egy videóklipet, amiben pénzkötegeket osztogathatok az utcán mindenkinek csak úgy. „God’s plan, god’s plan…” Egyelőre csak egy mikuláscsomagra telik. Ha tehetitek, segítsetek ti is, akár kicsi adományokkal. A kis segítség is segítség. És ne csak akkor amikor szól a dzsingl bellsz, hanem bármikor, amikor tudtok!
Ha tetszett ez a szösszenet, keressétek a nevemet - Fehér Nagyezsda - ilyen-olyan szosöl felületeken, mondjuk a Facebook-on, meg az Instagramon. Nem teszek linket, okosak vagytok, megtaláltok!
(A képek sajátok.)
Fehér Nagyezsda
