„…saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Saját Láb


Levél a régi, érettségiző önmagamhoz

2019. május 12. - Fehér Nagyezsda

Kedves 18 éves Nagyezsda, igen, te ott hosszú, barna hajjal érettségi tételekkel a táskádban, aki rémeket látsz, de minek is?  Napok óta hozzád hasonlókba botlok, akik kosztümben telefonálnak anyukáiknak ponthatárokról, közben lázasan gesztikulálnak és még a Facebook-fídemet is elárasztják a róluk…

Tovább

"Bármit elérhetsz, csak akarnod kell" - mondta a huszonegy éves menedzser

"Befoghatod." - gondoltam én

Ma egy kicsit betegen ébredtem. Semmi halálos, csak egy kis torokfájás. Tegnap este tizenegy óra munka után intéztem az intéznivalókat és kvázi lefújta a nyakamról a kiégett fejemet a szél. Kár lett volna érte, stram egy fejecske ez.  Szóval betegen megírtam egy cikket, eleget téve az összes…

Tovább

Ezt azokra (a nőkre), akikért minden nap hálás vagyok, nem csak ma

Elég nagy a szakadék a hely között, ahonnan származom és a hely között, ahol jelenleg élek. Ez azt jelenti, hogy több életem van (ellopom ezt a kifejezést Bencsik Orsolyától!). Az úton, amit az otthonomtól a munkahelyeken és egyetemeken át megtettem, sokféle közösségben léteztem. Figyelnem kellett…

Tovább

A(z oktatásmódszertan) divat(ja) változik - a releváns szakmai tapasztalat örök

avagy azt tanítsák, amit még nem tudok, és csak ők taníthatják meg

Hiába feszített a tempó ebben a szemeszterben, én mondom, minden oké. Szeretem a munkámat, szeretem az óráimat, röpködnek a pillangók. Az előző félév ennek a tökéletes ellentéte volt. Minden nap azért imádkoztam, hogy üssenek le, hadd legyek eszméletlen a szorgalmi időszak végéig. Ebben az írásban…

Tovább

Akkora pofont ad az élet, hogy a havi 95 ezer forintos fal adja a másikat

Szobát keresni Budapesten, 2018

Legkedvencebb visszatérő olvasóm érdeklődött egy ideje emailen, hogy miért tűntem el, miért nem alkotok. A válasz az, hogy nyári pihenés helyett sok nyári munka szakadt a nyakamba. Egyrészt örülök a plusz megbízásoknak - a jó egyetemi hallgató nyári szünetben dupla annyit dolgozhat és ennek örül -,…

Tovább

"Lecseréltem a kormányt."

avagy így fél az Y generáció

Egy hónapja és két napja döntött az ország úgy, hogy ismét a FIDESZ-re bízza magát. ’Mi-vagyunk-a-töpsék’ így, ’mi-vagyunk-a-töpsék’ úgy, ezek a tények. Régóta szeretnék Orbánt köpködni a blogon, de még sosem sikerült igazán, és ma sem fog. Ma megint úgy keltem fel, hogy nyafogni olyan buzis.…

Tovább

A HOME OFFICE NAPOS OLDALA

első kör

Januárban felszívtam magam, és az egyetem mellett visszatértem a dolgozók világába. Lassan mindenről írni fogok nektek: a „dologtalan” (by nagymamám) hónapok fontosságáról, a napszámos időszakról, amit egy raktárban töltöttem és imádtam, az új állás megtalálásának nehézségeiről, és a jelen állapot…

Tovább

Akad amit nem gyógyít meg az idő sem

- Pszichózisaim margójára

A depresszió – vagy nem tudom, hogy mi ez pontosan, diagnózist kérnék a most engem olvasó szakemberektől privátban! –  fura dolgokat művel az emberrel. Van, hogy egy über stresszes két hét után következő, jól megérdemelt, várva várt pihenő pokollá válik. Az az ember vagyok, akire a legnagyobb…

Tovább

Mi húz minket külföldre? Mi nem?

Egy kicsit arról a bizonyos kalandvágyról...

Tudjátok, hogy bölcsész vagyok, tehát kötelező olyan dolgokon gondolkodnom, mint a boldogság. Ki boldog és miért és mikor és hogyan? Mi a boldogság? Azt is tudjátok, hogy pénzből élünk, mindnyájan, tehát kötelező a pénzről is gondolkodnom. Na de mennyi az annyi? És hogy találkozik ez a két…

Tovább

Vissza az iskolapadba (?) – különbségek első és másoddiploma között

 Lehetőségem adódott megtolni a szekeremet egy mesterképzéssel. A jövőben szeretnék méltóképpen hozzájárulni a cég munkájához, ahol dolgozom. Inspirálnak ezek a jómadarak na! Szóval ősztől újra tanulni IS fogok. Ha minden jól megy… De nézzük, mi jár a fejben érettségi után közvetlenül – és egy év…

Tovább

"Amikor még én is kis csicska voltam" - sznobizmusom emlékére

Nemrég került megrendezésre a XXXIII. OTDK humán tudományi szekciója Pécsett. Múltam visszaköszönt a legörgetett idővonalamon: OTDK-s poszt OTDK-s poszt hátán. Büszke vagyok régi kollégista társaimra, és egyetemi évfolyamtársaimra: vagy 15 helyezettet kapásból fel tudnék sorolni! Hatalmas gratuláció…

Tovább

Bétéká HÖK... nyílik a pofonláda

Tudjátok, hogy a Bétéká nagy kérdőjel az életemben. Csupa ellentmondás. Így dicsőíteni és így köpködni egyidejűleg csak én tudom ezt az intézményt. Sem ősigazságokat nem akarok kimondani, sem általánosítani nem szeretnék, sőt, a melegvizet sem fogom feltalálni. Csak megütötte a fülemet valami egy…

Tovább

A bölcsészkedés privilégiuma – Gondold át a felvételit...

Mesterképzést keresek. Holnapután lejár a jelentkezési határidő. Múlt hétfőn elmentem egy ELTE BTK-s tanszék nyíltnapjára. Hátha. Meg kellett egy kis nosztalgia. Elhelyezkedési lehetőségekről nem kaptam nagyon információt – viszont a doktori program nagyobb hype-ot élvezett, mint a Suicide Squad…

Tovább