„…saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Saját Láb

Az őrültek köztünk járnak – hamisítatlan magyar életképek

2018. december 22. - Fehér Nagyezsda

feher_nagyezsda_2018.jpgTudjátok én lélekben szerintem csak 24-én karácsonyozok majd úgy igazán. Nem panaszkodom, mert minden kisebb csapás ellenére sínen vannak a dolgok azt hiszem. Az elmúlt két hét azonban egy kicsit érdekesebb volt a megszokottnál. Fogok hozni nektek életképeket, itt az első. Kulináris kalandom egy hamisítatlan magyar karakterrel. Azt fogjátok hinni, hogy viccelek, pedig nem.

Dec. 17.

Áttanultam egy éjjelt meg egy reggelt. Négy óra alvás után úgy ébredtem, hogy enni azért mégiscsak kellene. Elindultam szeretett hazámból, Budafokról a Móriczra, mert 4,5 éves egyetemi pályafutásom alatt rájöttem, hogy ezt a fajta éhséget csak a kínai kaja enyhítheti. Éppen friss gombás csirkém krumplivaljának végét költöttem el, amikor egy fess ötvenes évei közepevégén járó úr a mellettem lévő asztalhoz ült az előttem lévő asztaltól, ami tudniillik, közvetlenül az ablak mellett van. Megkérdeztem, hogy fázik-e, csak úgy, emberi törődésből. Hiba volt. Miután az úr megdicsért, hogy milyen érzékeny, figyelmes, kedves, elegáns vagyok, biztosan értelmiségi családból származó értelmiségi vagyok (Nem, nem, soha!), megeredt a szava és nem állt el.

Elmondta, hogy tíz éve özvegy és bár huszonharmincasokat szokott felszedni, a legtöbbjükre manapság rossz ránézni: pufajkában járnak télen, mintha nem akarnának tetszeni a férfiaknak, micsoda világ ez. A fiatalok meg úgy általában véve tuskó, paraszt, artikulálatlanul üvöltve tüntető, gátlásos csürhe. Mondta ezt úgy, hogy a kasszánál fizetni akaró, csürhe jól hallja. Annyi magyar méltóság sincs bennük, hogy szóljanak ennek a mocskos kínainak – mutatott rá a kb. 16 éves, senkinek sem ártó pultoslányra, aki talán nem is értette, mi történik –, hogy kapcsolja be azt az átkozott fűtést, mert ez lenne a dolga. Aztán elmondta nekem, hogy neki annyi nyugdíja van, hogy én annyit biztos még nem is láttam, ő bejárta a világot és operába is jár, ő tudja mi az Balsoj, a FIDESZ meg hála az égnek, csodákat tett Szombathellyel, ahogy csodákat tesz folyamatosan itt Budapesten is. Minden, ami szép itt most, az az ő érdemük.

Egyoldalú volt a beszélgetés, igazán sajnáltam. Az úr tulajdonképpen levegőt se vett közben, tehát nagyapámtól örökölt néha kifejezetten erőszakosan kritikus jellemem ellenére sem tudtam szóhoz jutni. Mikor közöltem vele, hogy elfogyott az ebédem és mennék, első körben illedelmesen elköszönt. Második körben a foga mögül utánam kiabált, hogy menjek csak, nyomkodjam a laptopom, ugyanolyan vagyok, mint a többi. Kedvesen visszamosolyogtam és azon gondolkodtam, a nyakába borítsam-e a maradékokat az állványról, vagy csak szórjak rá sűrű átkokat. Az utóbbi mellet döntöttem. Remélem a torkán akadt a következő kávé, amit a mocskos kínaitól vett, a csürhe között fogyasztott el egy FIDESZ csodáitól tarkított városban.

*

Egyébként én is tudom, hogy mi az a Balsoj, orosz szakos voltam, a könyökömön jön ki a Balsoj. Nem mellesleg szombathelyi születésű vagyok, úgy ismerem azt a helyet, mint a tenyeremet. Nincsenek ott csodák, csak egy szép szökőkút, egy még szebb stadion, meg egy olyan kórház, hogy inkább meghalni menjen már, aki oda készülne. „Leppratelepp”. (Miklósi Janka, Aranyélet, 2018) A lényeg persze a szökőkút. A szökőkútért cserébe narancssárgában úszik az egész város.

Ha tetszett ez a szösszenet, keressétek a nevemet - Fehér Nagyezsda - ilyen-olyan szosöl felületeken, mondjuk a Facebook-on, meg az Instagramon. Nem teszek linket, okosak vagytok, megtaláltok!

 (A kép saját, a csodákat átélt Móriczon készült.)

Fehér Nagyezsda

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatlab.blog.hu/api/trackback/id/tr9914507144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.