„…saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Saját Láb

A(z oktatásmódszertan) divat(ja) változik - a releváns szakmai tapasztalat örök

avagy azt tanítsák, amit még nem tudok, és csak ők taníthatják meg

2018. november 18. - Fehér Nagyezsda

feher_nagyezsda_sajatlab.jpgHiába feszített a tempó ebben a szemeszterben, én mondom, minden oké. Szeretem a munkámat, szeretem az óráimat, röpködnek a pillangók. Az előző félév ennek a tökéletes ellentéte volt. Minden nap azért imádkoztam, hogy üssenek le, hadd legyek eszméletlen a szorgalmi időszak végéig. Ebben az írásban azokra a kedves tanáraimra emlékezem, akik ilyen förtelmessé tették az előző időszakot...

...és nyomokban minden tanárra, aki immár 4 éves egyetemi pályafutásom alatt nem úgy végezte a dolgát, ahogy kellett volna.

 Megvan az az érzés, amikor ismertetik az új tantárgy követelményeit és a tanár kiejti a száján a "projekt" szót? Az ember hátán felállna a szőr, ha szőrös volna. Forog a gyomra, verejtékezik. Menekülni akar, de nem lehet: az óra kötelező, nem holmi szabvál. Szeptemberben így álltam neki az egyetemnek rossz tapasztalataim miatt. A jelenlegi tanáraimnak taps, dicshimnusz, szobor, stadion, hogy meg tudták törni ezt az állapotot, és bebizonyították, hogy jól is lehet csinálni a projektek általi tanítást. Köszönet nekik érte. (Remélem nem olvassák a blogot, mert a végén még azt hinnék, hogy hízelgek az ötösért.)

A projektfeladat ugynis korábban azt jelentette, hogy a tanár egyáltalán nem csinál semmit - mi, hallgatók pedig semmi olyat, ami hasznos. Óráról órára prezentációkkal készültünk. Versenyezhettünk volna, hogy ki unja jobban: aki előadja vagy aki hallgatja. Több oldalas dokumentációkat írtunk egy kitalált problémáról. A tanár vagy eljátszotta, hogy érdekli a dolog és ezek fontos mérföldkövek az életünkben, vagy nem.

A tanári indoklás, hogy miért van erre szükség: Ez készít fel minket az életre. A munka világára. Az üzlet világára. A küzdelem világára. A nagybetűs É-re. Nem fogunk tudni helytállni, ha nem tudunk pépétét készíteni és toporogni előtte magabiztosnak tűnve, elhasznált frázisokkal kötve össze egymással az aktuális információkat. (Öregem. Innen már csak egy lépés, hogy a Hi5 Bárban találja magát az ember, és véres szájjal, üveges szemekkel szajkózza, hogy ő bizony vállalkozó, illetve sztartapper.)

Ami miatt furán veszi ki magát ez a pátosz az, hogy mesterszakon a hallgatók jó részének nem kell babaházban gyakorolni ahhoz, hogy fel tudjon készülni a munka világára, hiszen eleve dolgozik legalább félállásban. És igen: leendő szakmájához kapcsolódó pozícióban. Én legalábbis ilyen vagyok és a jelenlegi csoporttársaim nagyjából fele is. Ez nem az az ország, ahol 5-6 évig gondtalanul tanulhat az ember, és közben maximum csak szórakozásból kell dolgoznia. Legalábbis nem mindenki tartozik ebbe a rétegbe.

Aki mondjuk igen, az csillogó szemekkel írja a dokumentációt, készíti a pépétét és szépen ki is öltözik órára, amikor affektálva előadja - testhez simuló, kötöt miniruha, magas szárú csizma, mint gimiben, amikor jócsajok akartunk lenni -, remélve, hogy ettől és csakis ettől egy nap fényes céges karriert fog befutni. Álmodj királylány, álmodjanak a tanarak is.

Óriási szakadék tátong azok között, akik láttak már céget működni és akik nem. Aki látott már, az tudja, hogy minden vezető, munkatárs, projekt, ügyfél és meeting más, ebből adódóan nincs általános szentírás, amit jól bemagolva "sikeresek lehetünk" egy cégben. Emberekről van szó emberek! Nincs tökéletes recept. Legalább az egyetemen ne parasztvakítanának... Ha persze jönne egy tanár és nemes egyszerűséggel minél több saját szakmai tapasztalatot megosztana velünk, valódi kommentárokkal, őszintén, felkészítve minket arra, hogy milyen sokféle probléma, konfliktus, zavar lehet egy cégen belül és ezt hogy lehet kezeni - jönnének a kritikusok. Milyen ódivatú, nincs pépétéje, nem adott ki projektfeladatot és nem tömött a fejünkbe infantilis, lebutított, ám szexi listákat "A tökéletes CEO 10 ismérve" és társai. Mer' há' nem halad a korral, nem használja a kivetítőt...

Ökörség.

Egy hiteles és tapasztalt szakember őszinte és részletes történeteit, megjegyzéseit hallgatni a padban vagy bárhol ülve minden túljátszott menedzserkedésnél hasznosabb. Csak nem olyan látványos, ezt értem persze. Szerencsére volt már pár olyan tanárom is, aki tudta: a divat változik, de a releváns szakmai tapasztalat örök.

Azt meg, hogy milyen doksiba és hogyan jegyzeteljem a projektinformációkat, majd elmagyarázzák az aktuális munkahelyen, az aktuális szabályoknak megfelelően. Nem kell hozzá egy szemeszter, sőt, nem kell hozzá egyetem sem, ugyanis taníthatatlan: ahány cég, annyi szokás.

Ha tetszett ez a szösszenet, keressétek a nevemet - Fehér Nagyezsda - ilyen-olyan szosöl felületeken, mondjuk a Facebook-on, meg az Instagramon. Nem teszek linket, okosak vagytok, megtaláltok!

 (A kép saját. Hiszek a kínai sütik erejében, ezentúl fényképezni is fogom a bennük rejlő bölcsességeket.)

Fehér Nagyezsda

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatlab.blog.hu/api/trackback/id/tr314365661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.