Legkedvencebb visszatérő olvasóm érdeklődött egy ideje emailen, hogy miért tűntem el, miért nem alkotok. A válasz az, hogy nyári pihenés helyett sok nyári munka szakadt a nyakamba. Egyrészt örülök a plusz megbízásoknak - a jó egyetemi hallgató nyári szünetben dupla annyit dolgozhat és ennek örül -, másrészt nincs túl sok szabad percem...
Volt emellett egy kisebb szívrohamom is, amikor szembesültem vele, hogy a szüleim nem tudják beszerezni számomra a kollégiumi férőhely igényléséhez szükséges papírokat. Albérletbe kell költöznöm.
A szívroham a pénztárcám leendő veszteségei miatt ért. A havi 10-15 ezer magyar forintnyi kiadásom, amit előző tanévben a lakhatásomra kellett szánnom, most havi 65-95 ezerre fog nőni. (És hozzáteszem, ha a kollégiumi jelentkezéshez nem tudtam leadni a kellő papírokat, akkor a szociális támogatáshoz sem - ismert nevén szoctám. Ez pedig újabb mínusz 20-40 ezer magyar forint a büdzsémből. Havi sok forint károm keletkezett, amit be kell szorozni tizenkettővel.)
Ha eddig úgy nézett ki mesterszakos egyetemi hallgató életem, hogy első sorban tanultam, mellette tisztességgel dolgoztam és felelősségteljesen szerény életet élve félre tudtam tenni pénzt a jövőmre - most úgy fog kinézni, hogy első sorban dolgozom mint az állat, éjjel-nappal, látástól vakulásig, ugyanúgy teljesítek az egyetemen, hiszen ez maradt a fókuszban, és így talán félre tudok tenni egy kevéske pénzt a jövőmre is. Talán. Mert ugye a havi keresetem szép része egy szobára fog elmenni nagy lendülettel és soha vissza nem térve kiugrani az ablakon, ami soha nem lesz az enyém.
Aki hasonló cipőben jár, írjon privát levelet és menjünk ki egy térre sírni együtt. Én állom a zsebkendőt.
Vannak egyébként páran (Anyukám szerint sokan, csak az én közvetlen környezetemet nem ez a réteg alkotja), akiknek sokkal nehezebb a helyzete. Például semennyi megtakarított pénzük nincs (nekem már van egy kevés), így az albérlet fizetésével nem hogy nullára kerülnek, ahogy lassan én fogok talán, hanem a mínuszok mínuszára. Vagy éppen nincs olyan fényesen rugalmas, bárhol végezhető munkájuk, így kevesebb mennyiséget tudnak bevállalni kevesebb pénzért. Vagy éppen hiába dolgoznak becsülettel, éppen hogy csak kijönnek a pénzből. Esetleg már szépen nő a diákhitel tartozásuk.
A sírást persze nem gondoltam komolyan, mindenki nyugodjon le a. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a sok munka, tanulás, kemény nap és éjszaka egy kitűzött és vágyott célért van. Valóban nincs az ismeretségi körömben annyi hű de nagy felemelkedés vagy küzdéstörténet. Az egyetemre kerülve kiszakadtam a saját rétegemből. Körülnézek és azt látom, hogy bár sok a tanulnivaló, meg nem nézett meg az álompasi a buliban, de a kápéra vett saját lakás azért megvan vagy éppen anyáék állják az albit, vagy éppen "csak" meg-megdobnak havonta egy ötvenessel, százassal. Olyan igazi gesztenyekikaparókat nem látok magam körül nap mint nap.
Nem rosszabb vagy jobb persze senki, és mindenkinek megvan a maga nyomora, keresztje, nehézsége, meg öröme és boldogsága is. De aki real gesztenyekikaparó, az tudja, hogy most virtuálisan megöleltem.
Fehér Nagyezsda
Ha tetszett ez a szösszenet, keressétek a nevemet - Fehér Nagyezsda - ilyen-olyan szosöl felületeken, mondjuk a Facebook-on, meg az Instagramon. Nem teszek linket, okosak vagytok, megtaláltok!
(A kép saját, a Károly körúton készült.)