„…saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Saját Láb

"Megmondom neked őszintén, ez egy barátnői pozíció is lenne."

Egyszer régen naiv voltam.

2018. július 05. - Fehér Nagyezsda

36672363_1811278012267380_5295853615527755776_n.jpgMost is az vagyok persze, hiszen ez adja a bájamat, de tény, hogy olyan mértékű már nem lesz - sem a báj, sem a naivitás -, mint frissdiplomásként. Akkor árad az emberből valami ellenállhatatlan, ragyogó enthuziazmus, ami párosulva sziklaszilárd irodai szkilljeivel (doksiba írás, prezentáció szerkesztés, levelezés!) lehetővé teszi, hogy a legprecízebb, legsokoldalúbb titkárnő/asszisztens/végzettségének megfelelő egyéb nagyszabású, kávét csak magának főző gyakornok legyen.

Bár azt nem mondhattam el magamról anno, hogy akkora fizetéssel kínáltak meg az első munkahelyemen, mint mondjuk egy zsenge informatikust, de nem is panaszkodhattam. Sehonnai bölcsészhez képest szép summát kaptam. Kijöttem belőle a hónap végéig, jelképes összeget még félre is tudtam tenni. (Persze Michael Kors órát nem vehettem volna abból a jelképes összegből, mert nem volt meg kiló húsz több hónap után sem. Mindegy.)

Jóval magasabb fizetésem is lehetett volna elég kevés erőbefektetéssel, ha egy másik titkárnői állást kaparintok meg. Emlékszem, ahogy a zuglói kollégium konyhájában bőszen jegyzetelve hallgattam az éppen utódját kereső fiatal nő csilingelő hangját. Nettó háromszázezer, a munka egyáltalán nem bonyolult, nem kell sokat az irodában dolgozni, mert hát a főnök állandóan utazgatik és őt kellene útközben támogatni, külföldön, a hotelban, a nyaralóban, a hajón, társalgási szintű angol nyelvtudás feltétel és a precíz, pontos munkavégzés.

Ismét felhívnám a figyelmet orbitális naivitásomra: nem, MÉG AKKOR SEM fordult meg a fejemben, hogy ez a titkárnői pozíció a szokásos feladatok mellett más feladatokat is rejtene. Illetve nem rejtene, semmi sejtelem, ki is lett mondva, miután erősködtem, hogy ne aggódjanak a kezdő mivoltom miatt, egészen biztosan helyt tudnék állni, voltam már kollégiumi titkár, szeretem az új kultúrákat, én erre születtem.

A csilingelő hangú kevés zavarral a nevetésében tudatta velem, hogy hát úgy látja nem értem igazán a dolgot, megmondja nekem őszintén, ez egy barátnői pozíció is lenne. A főnök amúgy vonakodott beválasztani a CV-met a TOP10-be, mert a képem alapján túl szendének tűntem, ő azonban biztosra akart menni, ő is volt ám 22 éves, lehet, hogy csak a képem olyan szende, azért meg kellett próbálnia, hallania kellett a hangomat is.

Így már azonban világos, hogy a főnöknek volt igaza: most pottyantam csak bele a munka világába, az kemény ám, főleg ha üzletről van szó, még tanulnom, tapasztalnom kell, ez a pozíció túl nagy falat lenne.

Életem egyik leggroteszkebb telefonos állásinterjúja volt, annyi szent. A csilingelő hangúval mély szimpátiával köszöntünk el egymástól. A szívembe zártam az amúgy "negyvenes évei végén járó, jól szituált" főnököt is, amiért tekintettel volt a "szendeségemre" és nem akart megrontani. Nem tudom ki ő és hol van most, de köszönöm neki. 

Minden fiatal, diplomás lányát Budapesten remegve féltő szülőnek, és remegve titkárnői állást kereső fiatal, diplomás lánytársaimnak is üzenem: vannak még a világon tisztességes, jószívű és józan gondolkodású negyvenes üzletemberek  is, lehet, hogy éppen azok, akik prosti-titkárnőt keresnek. 

Fehér Nagyezsda

(A kép saját. Indokolatlan életkép a budapesti éjszakából: felvágott, bikinimodell és okostelefon)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatlab.blog.hu/api/trackback/id/tr214060765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.