Egy hónapja és két napja döntött az ország úgy, hogy ismét a FIDESZ-re bízza magát. ’Mi-vagyunk-a-töpsék’ így, ’mi-vagyunk-a-töpsék’ úgy, ezek a tények. Régóta szeretnék Orbánt köpködni a blogon, de még sosem sikerült igazán, és ma sem fog. Ma megint úgy keltem fel, hogy nyafogni olyan buzis. Helyette rávilágítanék valami érdekesre.

Bőcsészek

Április 9-e érdekesen telt. Nem tudom mihez hasonlítani azt, amit éreztem, sem a légkört, amiben sétálgattam aznap a városban. (Majd, ha író leszek egyszer biztos sikerülni fog, és akkor visszajövök és átírom ezt a bekezdést.) A kapmusz tartotta magát, meg merem kockáztatni, hogy ugyanolyan volt, mint máskor. Gondoltam, bezzeg a Bétéká már biztos felrobbant, a lelkes libsik, a lelkes konzik, meg a lelkes más csoportok valószínűleg megölték egymást súlyos könyvtári könyvekkel meg sörösüvegekkel. Na de itt: nyugi van. A menedzserek és a mérnökök nem politizálnak annyit.

Van valami a levegőben

A mi apró szakunk persze inkább bölcsész, mint menedzser (mérnök meg pláne nem) ezért reménykedtem némi mozgásban. Helyette csak valami fura feszültség terjengett köztünk. Voldemort-szituáció: tudjuk ki/tudjuk mi, de nem mondjuk ki. Álszentnek is érzetem a helyzetet, aztán viccesnek, annyira abszurd volt: Ember! Mindenki tudja, hogy tegnap április 8. volt. Neked is és nekem is az volt. A te pofádba és az én pofámba is ömlött és ömlik minden, ami ezzel kapcsolatos, akkor miért teszünk úgy, mintha 7-ről 9-re virradtunk volna?

Nehéz szülés

Szerencsénkre volt egy négyórás szemináriumunk, ahol csodálatos tanárunk kommunikációs szakember és értelmiségi lévén felszakította ezt a néma hártyát, és azt mondta, hogy most a választásról fogunk BESZÉLNI, ha beledöglünk is – MERT ez a dolgunk.

Négy órába telt, mire a huszonakárhány főből kettő – KETTŐ! – ember ki merte mondani hangosan, hogy melyik pártra szavazott, és miért. Az is négy órába telt, hogy olyan szavak, mint a FIDESZ, JOBBIK, LMP, MSZP, MOMENTUM, ORBÁN VIKTOR elhangozzanak. Tanárunk nem adta fel, de sokszor megjegyezte, hogy iszonyatos félelmek munkálhatnak a háttérben.

Tanulságaim

Nem folytatom tovább a helyzet mesélését, mert rossz mesélő vagyok. Azt azonban, amit ebből a négy órából megtanultam megpróbálom összefoglalni.

1. Az ’értelmiségi’ és azon belül a ’bölcsész’ mindenkinek mást jelent ezen a szakon belül is. Azt láttam, hogy a csoport jelentős részének annyit jelent a bölcsész szak/életforma/attitűd, hogy ötösöket kell kapni az órákon, majd pedig lepecsételt papírt a mesterszakról. És akkor kommunikációs szakemberek leszünk. És akkor lehet menni a multihoz a sok pénzér’ az ájfonon kipipálni a tudú-listát, meg a CEO-val mítingelni a mítingrumba’. Én azt hittem gondolkodni vagyunk itt. Reflektálni a környezetünk történéseire, segíteni kommunikálni az embereknek – mert nem mindig tudnak úgy látszik –, kritikát fogalmazni meg, horizontot tágítani, kibogozni, megérteni, lefordítani, közvetíteni minél többet ebből a katyvaszból, ami körülvesz minket. (Nem, nem vagyok hajlandó konkrét munkaköröket felsorolni ide, mert most nem könyvet írni szeretnék.)
2. Úgy látszik nem vagyunk felnőttek, és idióták is vagyunk. A második állításom hamar megérthető, ha rákerestek az ’idióta’ eredeti jelentésére… Ami pedig az elsőt illeti: szerintem a felnőtt nem az, aki elmúlt 18, akinek van diplomája, aki pénzt keres. Felnőtt az, aki meg tudja fogalmazni a véleményét valamiről, ki mer állni, el meri mondani, és VÁLLALJA a szavaiért A FELELŐSSÉGET.
3. Nem teljesen a csoporttársaim hibája az a langyos, sótlan leves, amiben fuldoklunk. Ehhez a leveshez az olyan frázisok berögzülése vezetett, mint „a politika nem az iskolába való” (esetünkben az iskola az egyetem!), vagy „mindenkinek a magánügye, hogy kire szavaz”. Egy orvos és egy villamosmérnök akár vallhatja is ezt minden szégyenérzet nélkül, szíve joga. Ő másra esküdött fel és mással fogja a kenyerét keresni. DE valaki, aki jogász/politológus/társadalomtudós/ bölcsész/mindenki más, akit kihagytam, nem állhat így a politikához. Aki ezeken a területeken végez szellemi munkát, annak illene egyrészt nyitott szemmel járnia legalább a saját városában, másrészt valamilyen álláspontot foglalni a közös ügyeinkről. A politika addig magánügy, amíg beikszelem a papírt a szavazáskor. Minden más esetben közösen kellene megvitatni a történéseket nemde? A közös ügyeinkről van szó. Magánügy az, hogy hogyan eszem a vajas kenyeret.

Tudom, hogy mit érez, aki csendben marad, és tudjukkizik. Engem is úgy neveltek, hogy ’Pszt! erről nem szabad beszélni, mit szól a szomszéd/a Mari néni/a munkatárs a gyárban’?! Én is vesztem össze a szüleimmel, akik mindent elhittek a manipulált híradóból, vagy a Google segítségével akartak tájékozódni budapesti állapotokról, és arról, hogy vajon mikor fognak engem migránsok megerőszakolni. Megkaptam, hogy akkor majd befogom a szám, egyébként meg tiszteletlen vagyok, semmit se tudok az életről. Öten-hatan meséltek hasonló otthoni történeteikről.

Fel kéne nőni, meg kéne váltani a világot

Amellett, hogy tiszteljük a szüleinket és nagyszüleinket élhetjük, sőt, élnünk is kell a saját életünket. Tudom, fájdalmas dolog megélni, amikor egy család némán feszeng, mert a tagoknak nem azonos a politikai meggyőződése. Szemét leszek: a családok hibája. Nem a politikáé. Ugyanez a minta egyetemi és országos szinten is: a politizálást magát okoljuk azért, mert kellemetlen beszélni róla. Hát a beszéd tárgyának a hibája, ha nem tudjuk kezelni? Ha nem bírunk kulturált módon megvitatni egy kérdést csoportos/országos szinten? Ha nem tudunk különbséget tenni ellenség és más véleményt valló ember között? Ha nincs elég tökünk ahhoz, hogy beszéljünk valamiről, ami egy kicsit is kényelmetlen? Ha azzal próbáljuk „nem bántani a másikat”, hogy szőnyeg alá söprünk dolgokat, amiket nem lenne szabad?

Ez a mi hibánk, nem a politikáé. Nem a politika, mint téma a mumus, hanem mi nem vagyunk képesek helyesen kommunikálni.

El kellene kezdeni. Élhetnénk egy olyan országban, ahol nem kínos politikáról beszélgetni. Ahol tudom, hogy a véleménykülönbségből a verekedésen és köpködésen kívül más is kisülhet. Ahol mindenki elmondhatja a véleményét, már ha tisztelettel teszi, és ha tisztelettel teszi, tisztelettel fogadják a többiek is. Beszélgetni kellene.

Fehér Nagyezsda

(A kép saját. Összefügg a címmel, ami egy isteni kreálmány. Ha elegen leszünk, leleplezem a titkát.)

Ha tetszett az írás, keressetek engem, Fehér Nagyezsdát a Facebook-on is. Gyertek, mert csak az ökör posztol magába'.